TITTEL HALÁLAKOR

Téged, egek s csillagkoronák éjféli barátját,

A föld fellegein túl rideg ormi lakót,

Hogy közelebb jutnál, a csillagok ősura, téged

Tittel! ohajtásid tűzseregéhez emelt;

Ah de utánad gyász maradott. Most felmegy az útas,

S nem leli, melyet várt, lelke az égi gyönyört:

Puszta halommá lőn az imént meglelkesedett szirt,

S néma jegy a csillag, mely megyen orma fölött.