[TIZENKETTŐDIK] DECIMA SECUNDA EJUSDEM GENERIS

Széllyel tündökleni nem látd-é ez földet

gyönyörű virágokkal?

Mezők illatoznak jó szagú rózsákkal,

sokszínű violákkal,

Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek

sokféle madárszókkal.

Új rózsakoszorós kegyesek és szüzek

ifiakkal táncolnak,

Jószavú gyermekek vígan énekelnek,

mindenek vígan laknak,

Mind menny, föld és vizek, látd-é, úgy tetszenek,

mintha megújulnának.

Sőt még Cupido is mostan feltörlötte

homlokán szőke haját,

Gyönge szárnyacskáján té-tova, mint angyal

röpül, víg kedvet mutat,

Szerelmes táncokban kinek-kinek adván

kezére szép mátkáját.

Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társom,

ürülj minden gondoktól,

Eléggé hordoztuk héában az sok bút,

légyen már tőlünk távol,

Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk,

távozzunk bánatunktól!

Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi

inkább ifjú éltünket,

Kiből, azt sem tudjuk, hol és mely órában

kiszólítnak bennünket?

Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk,

ő mindennel jól tehet.

Aggasztaló bánat, búszerző szerelem

távol légyen mitőlünk,

Jó borokkal töltött aranyas pohárok

járjanak miközöttünk,

Mert ez napot Isten örvendetességre

serkengeti fel nékünk!

Marullus poéta azt deákul írta,

ím, én penig magyarul,

Jó lovam mellett való füven létemben

fordítám meg deákbúl,

Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal,

távozván bánatimtúl.