TIZENKILENCEDIK TITKOS SZERELMÉRŐL SZERZETTE

Vajha én tüzemnek nagy tűrhetetlen volta,

Ki titkon énbennem életemet fogyatja,

Olyan természető volna, mint egyéb tűz,

dolgom mind helyin volna.

Mert egyéb tűz nemcsak önnen magát emészti,

Hanem mindent, amit szene gyújt, elégeti,

Amit lángja elér, szinte úgy, mint magát,

úgyan hamuvá tészi.

De nagy szerelemtől én meggyúladott tüzem

Csak egyedül nékem megemészti életem,

Szeretőmet penig, kihez égek fottig,

csak fel sem gyújtja nékem.

Régtől fogva égvén lassan-lassan elfogyok,

Szinte, mint magátúl gyúladott fa, oly vagyok,

Titkos szerelemtől, mint tűz hévségétől

fa, én is úgy száradok.

Miképpenhogy az oly tűznek nincs semmi lángja,

Ki magátúl gyúlt fát az erdőben fogyatja,

Én szerelmemnek is, noha nincsen híre,

de életemet rontja.

De ámbár romlanék, csak egyedöl ne élnék,

Ki úgy lehetne meg, ha én attól szót vennék,

Azki én szívemnek királnéasszonya,

ha annál kedvesb volnék.

Mint én, hogy így égjen, enmagam sem kívánom,

Kínját nem akarom, mert őtet igen szánom;

És csak úgy szeressen, hogy el ne felejtsen,

meg is enyheszik kínom.

Hiszem, hogy nem lenne hozzám oly háládatlan,

Szerelmem jutalma tőle nem lenne tiltván,

Csak megismérhetne, sok kínom helyébe

jóval lenne énhozzám.