TIZENNYOLCADIK KIBEN ÖRÜL, HOGY MEGSZABADULT AZ SZERELEMTŐL

Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek,

Szerelemtől nincsen bántása én szívemnek,

Vagyok békességes, én elmém már csendes,

nincs gyötrelme lelkemnek.

Megszabadult rabhoz hasonló állapotom,

Mint szinte annak, nékem sem volt szabadságom;

Én nagy szerelmemben, mint gonosz tömlecben,

éjjel-nappal volt gondom.

Szabadon örülök minden múlatságoknak,

Búsultát sem gyakran látják vidám orcámnak,

Azért, mert köteles nem vagyok szerelmes

senki ékes voltának.

Örülök, röpülök, nemkülönben, mint karul,

Kinek sárga lába lábszíjakbúl szabadul,

Nem kesereg lelkem, mert megmenekedtem

szerelem békójábúl.

Kell immár énnékem csak jó ló, hamar agár,

Ifjak társasága, éles szablya, jó madár,

Vitézek közt ülvén kedvem ellen sincsen

jó borral teli pohár.

Kegyesek, szép szüzek, reám bár úgy nézzenek,

Valamint akarják, azzal mind egyet érnek;

Mert sem szerelmekkel, sem gonosz kedvekkel

többé vízre nem visznek.

Vehetnek ifiak, vének példát énrólam,

Én nagy szerelmemben mennyi nyavalyát láttam;

Néha mint örültem, néha kesergettem,

mint nyughatatlankodtam.

Ója, en a tanács, szerelemtől meg magát

Minden, ki kívánja életének nyugalmát,

Mert ki azt követi, higgyed, kínját érzi,

vészi gonosz jutalmát.

Szerzém ez nyolc verset víg és szabad elmével,

Gyűlésben indulván jó ruhás legényekkel,

Hozzám hasonlókkal, vitéz ifiakkal,

nem kehegő vénekkel.