Tiziánnak

Ó boldog mester, végtelen derűnek

Nagy mestere, kit álmok száza késztet,

Hogy a színek játékát vígan űzzed

És kinek egy az élet és művészet;

Ó boldog festő, bársony és selyem lett

Minden kezedben, tiszta és meleg fény

S közel száz éved tündökölve tellett

S legtöbb bíbort leltél épp naplementén.

Ó Tizián, egy elfáradt tanítvány,

Ki szinte fényt imád s nem senki hitvány,

Félős irígyen gondol rád szegényke:

Csak néhány tiszta könny a gyöngye, éke,

De lelke mélyén, árva műteremben,

Száz álma él, mindennél fényesebben.