Tőlem...

Tőlem szerelmes dalt ne várjatok,

Én rajtam megfogant egy furcsa átok,

Ábrándos húrja nincs a hegedűmnek

És senkinek sem adok szerenádot.

Epedve búgó vágyak poétája

Én nem vagyok. Ne kelljek senkinek!

Nem trubadúrnak jöttem én ide

S nem küldtek engem rózsaligetek.

Az éj s a köd küldötte vagyok én,

A szakadékok üzennek egymásnak

Velem. És köt a kietlen parancs:

Magánosan az utak szélén álljak!

Hogy álljak, mint egy pusztai kereszt!

Hogy álljak, mint egy bús Memento Mori!

Hivatásom: az örök fájdalom

Ércbetűit az ős-gránitba róni.

Hogy járjam a lét tarolt erdejét,

És versenyt süvítsek a szabad széllel!

S egykor, ha minden dalom elapadt,

Hárfámat a sziklákon zúzzam széjjel!