TOLNAI GRÓF FESTETICS GYÖRGYNEK

Minerva példás gyámola, Festetics!

Itt, hol Budának bércei fénylenek,

Elzengi Músám tisztelendő

Érdemidet magyar énekében.

Ne véld, hogy ezt a mostoha régiség

Irígy fogával megtöri; fennmarad,

És véle nagyságos nevednek

Híre kihat maradékainkra.

Amaz dücsőűlt Zrínyi; ki mennyei

Lantjával első nyert koszorút, midőn

Vitéz Nagyatyjának dicséri

Bajnoki tetteit, és halálát;

Avagy midőn bús versei kérlelik

Kedveltje szívét, s gyenge nyögései

Az érckeménységű leányzót,

Szép Violát szerelemre kísztik:

Amaz dücsőűlt Zrínyi megengedi,

Hogy énekeljen Gyöngyösi, hogy neve

Legyen, s borostyánt érdemeljen

Hunnia Szűzeitől fejére.

És íme harsány tárogatója zeng!

S ott a dücsőség temploma feltűnik,

Mint Trója Amfion hatalmas

Hangozatú citarája által.

Számodra tűnt fel Mars fia, nagy Kemény!

Menny bé, s letévén fegyveredet, Murány

Vár Asszonyával bírd örömmel

Fáradozásid örök jutalmát.

Sirjokba dőltek sok jeles emberek

Nevekkel együtt; mert csak azok, kiket

Megtisztel a virtust imádó

Músa dücső szava, nem halandók.

Oh! vajha lelkem, mint zajos Aufidus

Szülötte, túl a fellegek útain

Jutván, az égig felvihetnéd

Érdemit a Haza bölcs fiának!

Ki e magának bűnösen áldozó

Században a közjóra, irígykedést

Szerző dücsőséggel, ki tudja

Mérni, s pazarlani szép vagyonját!

Egyet magasztalt Álbula partjain

Hajdan virágzó Róma, kinek nemes

Sírját borostyánok kerítik,

S hamvai mirtusokat nevelnek.

De ím! megintvén jelt ada, s szóla is

A Músa: “Nem volt tenger az Álbula:

Szedd bé vitorláit hajódnak;

Festeticsünk Balatonja tenger.”