TOLVAJ HUSZÁR

Ló dobog, por kél az úton,

Zeng a harsány trombita:

Kvártély, kisbiró! huszárok

Szállanak a faluba.

És hogy jöttek, hogy megálltak

A vitézi seregek:

Aggalom s öröm vegyűlve

A lakókat szállta meg.

Aggalom s öröm szivökben

Nem hiába lakozik:

A huszárok csínosak, de

Kissé hosszuk újjaik.

„Jól vigyázz leányom édes,”

Mond az aggódó anya,

Nehogy ez vagy az lakunkból

Vélek elvándorlana.”

Ébred a hajnal sugára,

Véle ébred a huszár;

Lóra pattan, induló zeng,

S messze föld fogadja már.

És merengő fájdalommal

Néz utánok a leány;

Köny pereg le szép szeméről,

Mély sohaj kel ajakán.

„Mért, leányom, e busongás?

Könybe mért lábbad szemed?”

„Jó anyácskám, meglopának,

Egy... elvitte szívemet.”