Tömörkény Istvánnak

Napos tájak...csöndes, öreg tanyák,

Bús szikesek, szürkéllő füzesek,

Ó elhagyott, magányos földanyánk

Be napos vagy s én oly borús, beteg.

Be jó is volna rádborulni némán,

Mint nyári csöndben fölleges, sötét árny

S pihenni rajtad, termő televény,

Napos tájak... tőletek jöttem én.

Jó magyarok a földön és vizen,

Parasztok csöndesen, magányosan,

Kik éltek csak s nem érti senki sem

E dús anya oly búsan mért fogan?

Be jó is volna tihozzátok állni,

Valami nagy, új aratásra várni,

Míg ápol a föld s altat feketén...

Bús magyarok! Tőletek jöttem én!