TOMPA MIHÁLYNÁL

Itt vagyok, itt vagyok testestül-lelkestül.

Mit bámulsz ugy? ne szúrj szemeddel keresztül.

Húnyd be a szemedet, ha neki nem hiszesz,

Ha nem hiszed, hogy itt csakugyan én vagyok;

S kérdezd meg szívedet, hiszen majd felel ez...

Hallod? én is hallom, oly hangosan dobog.

Mit gondoltál, mikor ráztam a kilincset:

Vajjon ki az ördög háborítja csended?

Akárkit gondoltál, tudom, csak nem engem,

De azt is tudom, hogy jött volna akárki,

Nem fogadnál senkit nálam szívesebben,

S nem fognád forróbban karjaidba zárni.

Édes barátom!... de szólj már te is egyet,

Bennem a gondolat gondolatot kerget,

Ugy vagyok, mint mikor az éhes megrakott

Asztalhoz vetődik, - ugy vagyok valóban -

S nem tudja mely tálhoz kapjon. Nem szólhatok,

Hej pedig olyan sok mondanivalóm van.

Uj hivatalodban hogy éled világod?

Hogyan vagy, mióta az istent szolgálod?

Szépecskén benőtt az udvarod; semmi a,

Még jó: nem vesz éhen múzsád szárnyas lova.

Megfér-e együtt a lant és a biblia?

Nem vesz össze rajtad Apolló s Jehova?

S te, ki annyinak vagy megnyugtatására,

Száll-e megnyugovás lelked hullámára?

Vesd ki jóbarátom, vesd ki azt a férget,

Mely titkon, de folyvást emészt téged belül:

Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet!

Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül?

S vehetünk. Rajtunk áll, hogy boldogok legyünk.

Csak akaratos ne legyen természetünk.

Gyermek-dolog, inkább szomjazni, mintsem más

Pohárból inni, mint amelyre kedve jött.

A bölcs - mert nem jogunk a sok válogatás -

Ahonnan jut, onnan issza az örömöt.

Mondjak-e rá példát? példa vagyok magam...

De im harangoznak: tiszteletes uram,

Vegye hóna alá imádságos könyvét,

S végezze illendőn a szent szolgálatot;

Én majd addig itt a kis kertben nézek szét,

S isteníge gyanánt szívom az illatot.

Mert az én templomom a nyílt, nagy természet...

Hanem akkor szóljunk, ha dolgodat végzed,

Akkor mondom el csak, hogy s mikép találtam

Homér-Arany Jánost, hazánk uj csillagát,

S az én csillagomtól, rózsámtól hogy váltam,

S oltár előtt áldást reánk melyik pap ád.

Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom...

De ideje végre, a szót kettévágnom,

Eredj, mert a harang immár elhallgatott,

Menj, ne várakoztasd jámbor híveidet,

S vigyázz: örömedben egyik bordalomat

Ne mondd el valahogy a miatyánk helyett.