Töredékek

S őrült kaszás gyanánt a vad Halál

a gaz helyett virágokat kaszál

Vörösbort vérből és könnyel vizezve

adjatok a királynak

Künn kacag enyhe, tarka nyár

de bellül a szigoru tél nyög

agyamban mér és kalapál

szigorral egy iszonyu mérnök

ó rettenetes ez a tél

vonalakkal egyszinü tábla

ó zsarnok és rab aki mér

iszonyú a sivatag ábra

Különös, belső mérnök ez

esze van, de mégis gép csak

vakon kalapál és szögez

és minden ötlete jégcsap

Én vagyok, mégis idegen,

lélek, noha lelke nincsen

s bár puszta eszközöm nekem

ő tart iszonyú bilincsben

Kis gyermek voltam, kis fiu

s a mérnök maga is az volt

és játszva tervezett s hiu

diákos örömmel rajzolt

S én még biztattam: „Jer diák

tervezz [nekem egyenkint] százat

és rajzolj nekem Indiát

kifesteni mappa-tájat”

De később azt mondtam neki:

„Rajzolj egy kertet utakkal

lelkem a szellő beveti

szellőröpítette maggal

Jól mérd ki az ágyásokat

hogy a burján föl ne verje

s ha kedvesem meglátogat

Hogy épited a falat újjá?

De a virágok már virulnak,

miket letapostak a csizmák

hátamon

májusi madarak füttye

majd fölveti a dombot

Nekem a tenger városok

kupola-bugyborékaikkal

csak látomások, szemtelen

torony-hullámaik hiába

feccsentik égnek

Dombom, gömbölyűség

kertem, gyönyörűség

áldjon a derűs ég!

Ma éjjel

mi uj jel

tűnik föl az égen?

Mi zúg ugy?

Az ég egy

nagy fekete tábla

Hadd énekeljem meg kedvesemet,

amint a szilvát szedi

nem mint Éva hajdan

Óh, milyen jó az ember

És nemcsak a büntetéstől félnek;

nem tennék meg akkor se ha tudnák,

hogy teljesen büntetlen maradnak.

Nem! nem! ők nem tennék!

Vagy talán én megtenném?

Nem tenném!

E kutya homloka, mint egy nagyszerű

épület...

A nagy szélben a ponyvaszékek

földagadnak, mint a vitorlák.

S úgy képviseli az embert, mint egy pár

spanyolfal mögé állitott cipő

Minden éjjeli virág fehér.

Tavasszal mikor még alacsony

a mezők füve,

már ott sárgáll a kankalinok

népes serege

Mint egy alkalmazkodó,

Rugáshoz szokott zsidó

Az álom, ki semmit se tisztel

aki nem ismer semmi szentet

- Isten fizesse meg!

- Isten hallgassa meg!

az Isten oly mágus

ki csodákat tesz, de

meg nem magyarázza

Én már nem élek, régen meghaltam már

(Szívemben esztendők tudják hogy nem lehet

egyszerre élni és szeretni)

Égi hid

De te hidd

mert a hit

üdvözit.

Mint jóbarát, aki közel lakik

meglátogat gyakorta a halál.

Morajait és illatait

az örök tengernek néha már

messziről érzem.

Sok kin gyötör álmomban és félébren

de az most kezd múlni

s elhalványúlni

e nap növő fényében

Boldogúlt ifjuságom

kikél a sírból érted.

Dobd inkább azt a poharat a földre

melyben az emberek emléke van,

hadd folyjon el a füvön szétömölve

hol semmivé száritja sugaram.

A madár csapkod szárnyaival.

Bőven buggyan belőle a dal.

Ugy látszik, mintha játszana csak.

Óh rettenetes!

Óh rettenetes!

Dalol, dalol, s ide-oda csap.

Ki vagy, ki vagy, hogy játszani tudsz?

Veszély fenyeget, de mégse futsz.

Minden rossz ha vége rossz:

és az élet vége rossz...

Mit csináljunk, emberek?

Hazudjunk-e egeket?...

Ne hazudjunk, emberek!

Keressük az egeket!

Talán van még valami...

Be nehéz kimondani!...

Előbb az orgona nyílott, azután az akác.

S megszólal nemsokára hárfája a jázminoknak.

Jó lesz némán ülni a dombon.

Páncélomat kibontom.

Lelkemig fúj a szél, s a karcsú kóristák inognak.

Vendégek jönnek-mennek, és jön és megy az élet.

Én már csak így maradok, nagyon sokat tudok.

Emlékjelül eszméid győzedelmét

láttuk, vagy képzeltük csak, kelni már

sirod fölött... Ugy tündökölt az emlék

mint a tükörben égő napsugár.

Azért az élet megy tovább, noha

az emberagyból született vasak

emberagyakba visszaszállni készek.

Gépek ítéletnapja fenyeget.

De lásd, azért az élet megy tovább.

Sohasem volt a mainál vitézebb.

A beteg agy, a barbár tudomány,

higgadtan mint az öngyilkos esze...

Diákkoromban, örökké magamban,

szép utak hátán szabadon bolyongtam

Duna mentében, Tolna vármegyében,

meg-megpihenve eperfák tövében.

Égen a felhők, s a földön a földek

kockás kendői nyúltak és terültek,

nyúltak, terültek, köribém kerültek,

még a földek is szinte fölrepültek.

Oh be szeretnék verset írni, mint egy

diák ahogy irkál

kinek más terve vagy korlátja nincs egy

üres ív papirnál...

Egy patkány, mint egy hirtelen

mozduló kéz árnyéka, surran...

Az a férfi-őrület:

Se veled, se nélküled.

A pók utakat csinál magának a levegőben.

Az öröm szirmai leesnek, de alattuk érik már a gyümölcs.

Egy rejtelmes varázsu sipszó:

valami Circe vagy Kalipszó.

Öregek módján, mint a mézet

üvegen át - azaz hiszen

nyitva az ablak, s minde szépet

én tárt vonatból élvezem

Szemed és fogad fehére

hármas fényjelt vetett felém

vonatnak

a lejtőn fölszaladnak

bolond bocik és barikák

Fáj nekem hogy fájok neked

De arról én nem tehetek

Valamikor nyugodtabb voltál:

jött ami jött, te nem siettél!

Mi lenne ha kávéd helyett

bölcs tejet innál, s lefeküdnél

Engem nagyobb sírás feszít ma

olyan sírás hogy hol egy csöpp a földre

hull könyeiből, könyek fája nőjön

és könyet záporozzon minden ág

Ady mondta: nem szabad sohse sírni

és mégis mennyit sírt szegény -

Nem őszintébb vagyok-e én?

Az a baj hogy túl sokáig éltem,

soká éltem, soká haldokoltam.