[TÖREDÉKEK 8]

A nap még füstölög

a hamvadó hegyek fölött.

A homály inge mögött

dereng a rét.

Szól a szája szólitatlan,

gondja kél a gondolatban

erőlködik ám az erkölcs

zsigereim zsugorgatja

ne bolondozz a belemben

ne kopogj a kebelemben

babos vesémet ne vesd ki

ne lankaszd a lábaimat

ne szakaszd a száraimat

ne kanyarogj a karomban

ráncom-redőmben ne rejtezz

ne lúgosítsd a savamat

ne szorongasd a szavamat

ráncom ne rángasd, redőmben ne rejtezz

ne torlaszd el a torkomat

ne lapulj meg a lépemen

ne kiáltozz a képemen

csigolyáim ne csikorgasd

fürtöm tövét ki ne forgasd

Mintha égnék, láng jár végig,

lábujjamról lobog égig

ne nyisd meg az oldalamat

kicsurran a forralt kőnek

vasból való váladéka

Három vak holló kerengett a fán

világokat igazgatok:

üveggolyókkal játszom.

Nem szeretnek a gazdagok:

árva gyereknek látszom

És ámulok,

hogy elmulok

Vak, vak, vak

a kutyák így ugatnak,

az öreg csősz kivénhedett

eljárogál még egy hetet

nem sújt oda fütykösével

nem pöröl már istenével

nem káromol, nem is éber,

szeretne ő tán valamit,

de ha ő sem tudja, hogy mit,

cseléd volt, az istenfáját

néha megtömi pipáját

Édesanyám, egyetlen, drága,

te szűzesség kinyilt virága

önnön fájdalmad boldogsága.

Istent alkotok (szivem szenved)

hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,

hogy jó legyek s utánad menjek!