Töredékek az Iskolai füzet-ből 1936-1939

Mint a gróf ki inasát

nem is embernek tekinti,

hanem valamilyen gépnek,

és ha ember: annál rosszabb:

kevésbbé használható...

A gleccserek kékesfehéren

csillognak a délsarki tenger

mélyfekete vizében.

Magány, határtalan magány.

Alattunk mélyen az örök jég.

... ahogy magáról az esőt lerázza,

mint keresztvizet egy dacos pogány,

kinek nem csillapul parázna láza,

bár a megváltás cseppje homlokán...

Lehet-e élni evvel a szeszélyes

érzékenységgel, evvel a bolond

reszketegséggel ebben a veszélyes

világban...?

Az alkony fagyos ollajával

lenyirta sörényét a napnak,

aranysörényét - most kopasz,

sima fejü...

Üljünk el hát rossz szivünkkel

s egy-két szomorú szivünkkel...

Mint szürke lovacska a hámba,

bebujok a szürke ruhámba.

Fogarason egyedül

megtanultam görögül.

Oly messze vagyok hogy már a szavam,

ugy tetszik, nem is lehet érthető

s magam is néha ugy nézem magam

mint régvalót akit a temető

takart el, s már csak az emlékezet

tud róla, melyben élő és halott

egyformán jár s kél, s olykor azt hiszed,

a holt is él, és viszontláthatod,

ha visszamégy a régi helyre, hol

annyiszor láttad azelőtt! De én...

Beteg vagyok, éves beteg,

nemcsak hogy elcsüggedek

A világtól elzárkózom

Levegőmben nincsen ózon.

Hadakozom a világgal s idővel

Óriásoknak szegülök ellene

Jégverésben állok meztelen

malmok acélzugását hallom

s remegő ujjaim közt görcsös tollam

szalmaszálam, egyetlen fegyverem

Magyarságom naiv gőgje fogytán

De magyarság eredendő veszélyi

fejem körül feketén tornyosodván,

szavaim súllyal és kínnal teremnek,

mint bölcsek szemén a nehéz könnyek,

vagy sűrü mézga a beteg fa odván.

Jönnek a rémségek

Itt senki

senki, senki

senki, senki, senki

nem kivánja

Mondd nékik,

ne felejtsék el,

hogy tele az élet

gyönyörüséggel...

Messze van innen az Óceán,

messze van az északi tenger,

messze vannak a friss szelek

(messze van a Szabadság)

Szólnak róla, de még egyelőre

nem emelkedett törvényerőre...

Vesszenek az Eduárdok!

Vérmező hollói

mondják: Kár, kár, kár.

Mért irod ezt versbe?

Sok vers irta már:

Kár, kár...

Szived nyugtalan volt

életed bohó

Rosszkor voltál félénk

és rosszkor mohó

Óh, óh...

Vörösréz az ablakon

Sárgaréz a falakon

(az esti nap)

Ha szeretnél, akkor szeretnél

Voltál étkem és borom

Szeretőm és doktorom

Kisasszonyom, asszonyom

puha meleg bársonyom

aranyom

Futsz.

Szinészkedni tulságosan

tudsz.

Tudod, mi áll előttem?

A fulladás.

Már alkonyul az életem...

Kellene még egy szerelem!

Voltam édes sörte pörte

szélsöpört utcátokon

voltam alma, voltam körte

eltünő íz szátokon.