Törpefenyők jaja

Opálos árnyak a bérci bordán,

töprengő törpefenyők.

Úgy elfogyott az élet

idefenn!

Szürkés fehérség, csend, hideg,

az ég peremén szúró csillagok

s néha robogva, zuhanva dörgő

lavinák.

A fenyők szélsóhajokat küldenek

idegen, messzi síkokra:

Jaj nekünk, magányos fáknak,

jaj nekünk itt a tetőn!

Apáink dárdás üstöke még

a felhős egekbe döfött, –

unokáink már ki sem látszanak

a hó alól.