Tóth Árpád sírjánál

Halotti koszorú helyett

Kivittem hozzád szívemet,

Költő és testvér, bús, szelid,

Lelkembe zsongtak rímeid.

Úgy éltél ott, ez estelen,

Köd volt, november, rejtelem,

Nevedben nem múló varázs,

A síron túl föltámadás.

Boldog poéta, mondtam ott,

Halálig elkísért dalod,

Egy rím csókjával ajkadon

Szunnyadtál el egy hajnalon.

Igaz, szenvedtél szüntelen,

De minden kín és küzdelem

Örök formát lelt s életed

Zenéje együtt szűnt veled.