Tudok...

Tudok komoran, nehezen dalolni

morajló-búsan, mint tengerár,

mikor fölötte zümmögő zenével

a sóhajtások sápadt lelke jár.

Tudok őrülten, lázasan hadarni

mint harsogásba-rekedt harsona

és valahogyan magam is megérzem,

hogy ez nagy, furcsa, szörnyű-bús csoda!

Tudok szilajon cimbalomra vágni

és kurjantani hozzá nagyokat

és ellopni a Jövőtől a Kincset,

mit majd örömös fényre hagyogat.

Tudok szomorún, kesergőn epedni,

hogy támolyogva búsongjon a dal,

hogy mézzé olvadjanak szét a sziklák

és szegény szívem csaknem belehal.

Tudok csengőkkel csókra csilingelni,

akkor mindenből játszi dal fakad.

Tudok százfélét, leírok százfélét

és átlehelem mindbe magamat!