Ó, TUDSZ-E SZÁLLANI...

Ó, tudsz-e szállani, törékeny, drága ének,

Tapadó sűrüjén a vak sóhaju éjnek,

Mint zengő, fénylő lángmadár?...

Hiába már!

Hisz ezt az éjt a távol ég-terek

Sugár dárdája is keresztülfúrni gyenge,

Örök arany hegyük tompára törve benne

Elporzik, szétpereg.

S a nyúlós, állott és nehéz

Lég, melyhez dideregve érsz,

Mint vak vér, törten ragadó,

Mint vak könny, lomhán fakadó,

Nyirkával pihegő meleg melledre olvad,

Áthűti szárnyad, fellazítja tollad,

Hogy lezuhanj...

Ó, ne suhanj

Ma, bús madár, inkább fészekre bújj,

Míg hajnal nem jön, víg meleggel új!

De hol van enyhe nyugtot adni fészek,

Melyet üvöltő............ vészek

Le nem vertek?

Ó, a kertek

Ezer buja lombkeble hol dagad

A jóillatú alkonyég alatt?

S a legdrágább fészek, melyet röptöd keres,

Nem tépett és üres?

Szegény madár! Ó, befogad-e, hív-e

Az emberek szíve?