TŰKÖR

Tarka kendőd lobogása

Lelkem édes mulatása;

Csakhogy hajh a kendő alatt

Hamis a szív, mely kopogat.

Barna szemed villanatja

Szívemet fölgyújtogatja;

Csakhogy a szem hamis követ,

Csal mikor sír, csal ha nevet.

Piros ajkad szólalása

Paradicsom megnyilása;

Csakhogy a szó két élű szer,

Egyszer gyógyít, míg százszor ver.

Vajha orcád tűkör volna,

Lelked abban képpé folyna,

S oly szép lennél, milyen igaz,

Vagy oly nem szép, milyen ravasz.

Akkor végre kimutatnád,

Olyan igen szép vagy-e hát?

Vagy szépséged, mint a hinár,

Veszedelmes mély fölött jár?