TÜNDÉRKALAND

Halljátok csak, mik nem történtenek velem!

Mulattató lesz tán; mert tárgya szerelem.

Hétköznap-életem fásító gondjait

Lerázni, a minap kedves sétálni vitt.

Bolygék a főváros lármás utcáiban,

(Mert csak tolongás, zaj között vagyok vigan.

A természet nyugodt magányos rejtekén

Magamba szállok, és elkomorodom én.

De utcákon, holott, mint a champagnei bor

Az élet, a sürgő világ pezsegve forr;

Utcákon a lélek percenként újat lát,

S nem fonja komolyan az eszmék fonalát.

Itt enyelegve lejt virágos kocsiján

A víg szórakozás, a szép könnyelmü lyány.)

Jártam föl és alá. A tiszta égi bolt

Magasról küldte le a napsugár-mosolyt;

De a forróságon koronként enyhite

Szelid, lágy fúvalom nyájas lehelete.

Tarkán hullámozott mindenfelé a nép,

Gyönyörködött szemem száz- meg százfélekép.

Előttem itt pompás úrhintó roboga,

Amott nyikorgott rosz napszámos-talyiga.