TÜNDÉRKERT

Mélly álmambul felserkentem,

A hajnal már felpirult,

Egy virágas kertnek mentem,

A harmattal megújult.

Láttam, miként bontogatja

Az éj setét sátorát.

Luna asszony mint oszlatja

A csillagok táborát.

Csudát mondok. A virágok,

Flora szines magzati,

Vetemények, gyümölcs-ágok,

Pomonának rajzati

Nyájaskodtak és tréfáltak,

Minden falat megörült.

Ugrándoztak, lejtőt jártak,

Mig a zephyr-szél fütyült.

A nárcissus hyacinttal,

Ruta, kapor, pipacs, mák,

Majorán a rozmarinnal

Bársonyvirág, violák

Egymás derekába kapnak,

Megforgatják társakat;

A többinek példát adnak,

Kik kéméllik talpakat.

A gyöngyvirág alig kezdi,

Máris a tüskébe hág,

Sebbe esvén, el is végzi,

Szánja sok virágos ág.

A napvirág jön utánna,

Fejet hajtván, előlép,

Hogy páratlan, igen bánja,

Tiszteli az egész nép.

Liliom is nagy csendessen

Hozza mosdott fiait,

Merevenen, de rendessen

Rakogatja inait.

A Rosa még most őltözik

Fitogatja kebelét,

Festő füvel meg kendőzik,

Csinosgatja levelét.

Fut a szegfű, mert érkezik,

Félti tarka homlokát,

Most is arrul emlékezik,

Hogy megszurta oldalát.

Nyomában a bokros puszpán,

Ingatja zöld ágait,

Sok szinben jön a tulipán,

Nézik gyönge tagjait.

Egy szép virág a kökörcsén,

Néha hires gyermek vólt,

Elájulván, el is esvén

A lejtő közt majd meghólt.

Eztet Venus elragadta,

Csak ő tudja, hová lett,

Talán orvosának adta,

Egyszer már felélledett.

Csengővirág van nyomában,

Késéri a százszorszép,

Rendes egy pár ő magában,

Flora előtt kedves kép.

Ezek térdet, fejet hajtván,

Megtisztelik párjakat;

Mosologva kezet adván

Czifrán rakják lábakat.

Tüskebokor az egressel

Nagy nehezen táncra kélt,

Távul jártak két lépéssel,

Egyik a másiktul félt.

Egyszer-kétszer ölbe kapván

Megvérezték magokat,

Az útifű tapogatván

Meggyógyittá azokat.

A kalapos gomba magán

Vezet sok pór sereget,

Forgolódik virgoncz talpán,

Hippet, hoppot emleget.

Répa, retek csingolódnak,

Tök és dinnye hasan jár,

Az ugorkák forgolódnak,

Kiki mohón lejtőt vár.

Menta, Pluto szolgálója,

Nyughatatlan rossz leány,

Mindenkinek udvarlója,

A borsókra fittyet hány.

Nem türhetik, poznájakkal

Ide oda kergetik,

Lövöldözik zöld magokkal,

Ezt a babok nevetik.

A kápaszták otthon hagyták

Redős nagy szoknyájokat

És fejenként elosztották

Jó friss tánczra magokat.

24. De keveset mulathattak,

Rut forgó szél indula,

A többivel elszaladtak, -

Csak álom volt, elmula.