Turán után

By Gyula Juhász

Néha megcsap, mint napkeleti illat,

Fűszeres, álmos, valami vad mámor,

Ősi szavaknak mély zsongása ringat

És elcsal innen, e fonnyadt világból.

Néha elfog valami mély honvágy

Az ős pusztára, amit cserben hagytunk

S szívembe tündökölnek égi rónák

Vén csillagai s megállok alattuk.

És érzem, eltévedtem a sűrűben,

Az embernyájban, idegen gyűrűben,

Kőbörtönök közt tétováz a léptem.

És érzem, hogy hiába hull a vérem,

Közönynek szürke homokja beissza

És őshazámba nem mehetek vissza.