Türelem

A költő, a példátlan, régi nagy

Megbélyegzett Téged s megátkozott,

Állatok erényének hirdetett,

Robbanó lelke teljes erejével

Útált és megvetett.

S nem is csillagot-söprő mozdulattal,

(Hisz láthatatlan karja égig ért!)

Csak egy rúgással,

Ahogy oktalan állatot szokás - -

A sutba, messze - elrúgott magától.

Nekem Te mindenem vagy, Türelem:

Szelíden fénylő álló-csillagom,

Rámmosolyogsz és engem mosolyogtatsz.

És Te vagy népemnek is mindene,

Kit minden égi vándor elhagyott.

Mi lenne, ha egy tébolyodott percben

Nekem is égig érne a karom,

S magam egéről és népem egéről

Lesöpörnélek őrült mozdulattal:

Türelem, szelíd álló-csillagom? -