Turgenyev

Vádoltak, hogy sivár vagy és rideg.

Én megbámultam érzékeny szived’.

A mi ábránd kisér az életen:

Hüség, hevűlés, első szerelem;

Ifjúság álma, mely ringat szelíden:

Mind feltaláltam a te műveidben.

Velem bolyongtak éltem útjain

Paulovna, Gemma, Litvinov, Szanin.

Az üdvről vélük hányszor álmodám!

Minden csak füst! hányszor sohajtozám.

Te voltál legjobb, leghivebb barátom!

Még ismeretlen sírod’ is megáldom.

S áldják százezren. Merre szív dobog

Kiégett költő! addig ér honod.

Nemcsak vajúdó nemzeted csodál.

Csodáljon is: vérébül vér valál.

A jobbágyok hideg napú hazája

Benned vigasztaló fiát is áldja.

De más, távol lakó népek, de mi,

Szerencsésebb hazának gyermeki,

Kiket nem önkény hajt idébb-odább;

Mi is megáldjuk Turgenyev porát.

Meghódolunk a költő szellemének.

Szivvére áldás és halála élet.

Fut az idő. Az agg történelem

Gyarapszik nagy nevekbe’ szüntelen.

te is pihensz! A bűvös kéz merev.

Sirj múzsa, sírj! Nem lesz több Turgenyev.

Minden müvelt léleknek gyász halála:

Hol érző szív van: ott az ő hazája!