TÚRI NŐJE

A leány, kit Túri kedvel,

Néma most és halovány:

Rózsa, oly fehér mint arca,

Nem virágzik rózsafán.

Ajka még egy hangot ösmer,

És az a hang nyögdelés;

Szeme még egy pillantást tud,

S az lesujtott csüggedés.

Fergetegben van nyugalma,

Gyászos éjfélben dele,

Puszta síron járdalása,

Bús vadonban enyhelye.

Mégis ez nem síri szellem,

A leánynak lelke nem:

Él az még, csak képét festi

Így az aggó szerelem.

Néma, halvány és sohajtó

A lánykép, mert Túrinak

Elméjében a hű szívről

Ilyen képek rajzanak.

Fergetegben van hazája,

Síron, éjben bujdosik,

És vadonban, mert hajh Túri

Fájdalmával ott lakik.

Ott tünik fel őr eszének

E borongó árnyalak,

Képe annak, kit szivétől

Durva sorsok tiltanak.

Ez leng szűntelen körötte,

Evvel álmodik, beszél,

Ennek hallja nyögdelését,

S búja nagyságában él. -

S oh mi más a kép valója,

Mely menyekzőt tart, s felejt,

S férje karján andalogva

Össze és meg visszalejt.

Az mosolygás, ez sohajtás;

Az lángélet, ez halál;

Az örömben, ez buvában

Nyúgodalmat nem talál.

S Túri most a puszta sírról

Megdöbbenve fölriad,

S szól, hogy rá a sírok alja

Mélyen tompán hangot ad.

És a szó ez: gyászos árnyék,

Kép! mely kísérsz engemet,

Vagy ne kísérj, vagy légy olyan,

Mint ki bírta szívemet.

Fájdalomban és örömben

Őt nevelték gondjaim,

Életben s az életen túl

Őt ohajtják vágyaim.

S itt a síron esküvénk meg,

Hol most atyja szíve fagy,

Lássuk, arca oly borúlt-e,

Mint borongó kép, te vagy?

Szól s megyén, s a kép előtte

És utána s mindenütt

Fájdalommal, gyötrelemmel

És halállal jár együtt.

Most belép, és rém szemével

Melyben évek búja űl,

Hosszan és merőn, setéten,

Szívölőleg néz körűl.

Csalfa csókok esküvési

Vannak írva homlokán,

S néma bár, de rettentő szók

Lángadoznak ajakán.

Bámulattal összenéznek

Az örömnek részesi;

Csend lesz, és az idegennek

Titkát mindenik lesi.

Egy van, aki érti: a hölgy,

S föld alá, ha volna út,

Futna, de lerogy, s szivéhez

Pártos vére visszafut.

S a leány, kit Túri kedvel,

Néma most és halovány;

Rózsa, oly fehér mint arca,

Nem virágzik rózsafán.