Turistavezető

Tizennégy éves most a kisleány.

Kedves komolyság hamvas homlokán,

És nyilt szemében acélos derű.

Egészen anyja arca volna tán...

Csak bátrabb, merészebb minden vonás,

Elfogulatlanabb a mozdulás:

A belső ívelés, a ritmus más.

Finomka szerkezet, - de minden porcikája: vas

Báj, mely fiús, és szinte férfias.

Anyja kertjében nyílnak, most is nyílnak

Szűkös kenyérhez számlálatlan rózsák - -

Az ő léptei már ki tudja mely

Titkos jövő tövisbozótját róják...

Vagy - hátha ő már boldog útra lépett,

Itt hagyja ezt a fojtó láp-vidéket.

Hátha ösvénye felkanyarodik,

Vér-gyűrűs jelző-fákat hagyva el:

Tetőre, mely ragyogóbb, emberibb.

Tizennégy éves most a kisleány, -

A gondok nyílnak a rózsák nyomán,

A lomha évek fürgén futnak el.

Pálya, állás, kenyér, - megélhetés, -

Hogy lesz? - minderre már gondolni kell.

Féltréfásan megkérdi valaki:

Hát: mi leszel, hogy is lesz a jövő?

Csend. Egy percre lehajtja a fejét,

Gondolkozik. Kicsit zavarba jő.

Aztán acélos fénnyel felveti

Napba néző szikrás tekintetét.

A gondolata merész, meredek,

Vonulnak benne nagy processzióban

Irányjelző-fák, szirtek, gleccserek.

Tárul előtte végtelen határ,

Nem iruló-piruló csitri már, -

Mint a megütött érc: úgy feleli

A kérdésre: mi akar lenni ő

- S hangjába szokatlanul elegyül

Halk ábránd és szegescipős erő -:

„Szép, nagy hegyeken turistavezető!”