Ugy-e, hogy szép lesz?...

Bágyadt szememben imbolygó tüzek,

lankadt izmomban váró idegesség, –

vízparton havas szomorúfüzek

és olyan bús a tél, mintha susogná:

A búcsú fájón, keserűn ne essék!

De él még bennem, valami csírás vágy,

még lüktet bennem minden cseppnyi vér,

még megköszöntöm a szembejövőket,

mert lelkem mélyén muzsikaszót hallok,

mely zúg és zeng és valamit ígér.

A dermedt fákban kering a jövő,

jégvértű vizek napsugárra vágynak –

Már érzem a föld ébredő szagát,

amint mámorban ibolyát foganva

húnyt szemmel ájul karjába a vágynak.

Hallom, hallom a madárcsirpelést, –

a tavasz összes ölelésbe tépett

illatát, szirmát a szívemre hintem

hull, elönt a csókos tiszta zápor

harsány kacajjal feltámadt az élet!

...Halálba ijeszt fel a szél zúgása,

sűrű pelyhekben, komoran havaz

és én öklömet homlokomra csapva,

sikoltva kérdem meg valakitől:

Ugy-e, hogy szép lesz, – szép lesz a tavasz?