Úgy szeretem...

Úgy szeretem én mind e verseket,

Úgy ápolom, hisz gyermekeim ők,

Mind e nagy vágy ágyában született,

Mély vágyban, amely nem lelt földi nőt.

Ó verseim, ti elfáradt, beteg,

Szép gyermekek, apátok fiai,

Lemondón járok én közöttetek,

Oly édes kín e sok bút hallani.

Az egyik szőke s álmodón remeg,

Mint valami tavaszi, lázas est,

Szegény szonettem, akkor született,

Mikor egy nagy szerelmem odalett.

A másik víg, boros, hangos gyerek,

De én tudom, a szíve mily beteg.

Felejteni akart akkor fejem

Valakit, akit sohse feledek...

Zengő szonettek, árva gyerekek!