Uj élet

By Gyula Reviczky

Ki síromat mint Lázár elhagyom,

S mélázok a rügybontó tűznapon:

Egyszerre szomjuságot érzek itt bent

Átélni, átélvezni ujra mindent.

A napot, mely ragyog mindenkinek!

A levegőt, a földet és vizet

Úgy bírni, mint az első ifjukorban;

Ujat találni minden kis bokorban.

A sokaság közt járni gondtalan’!

Nem nézni: Ezt kerüld! Ez tiltva van.

Fölverni dallal erdő-némaságot;

Csókolni szép lányt, tépni a virágot.

Ah, szárny és nem koporsó kell nekem.

Szivem kitárul... már emelkedem.

Eszmények, vágyak, foszladó remények,

Még egyszer nektek, általatok éljek.

Legyek izgékony, lázas, nyugtalan,

A drága percznek élve czéltalan’,

Óh, sziv, elég időd lesz csöndesedned,

Ha ideged majd tompul, izmod ernyed.

Márvány-nyugalmat ne ohajts előbb,

Csak a mikor hanyatlik már erőd;

Mikor már bénul ritka szivverésed,

És már csak hálni jár beléd a lélek.

Mozgás és munka, vágyak, ingerek,

Remény, aggály embert jelentenek.

Örök békéből nem jutott ki másnak;

Az istennek csupán, meg a halálnak.