ÚJ MAGYAR BUKOLIKA

Emberek dülöngnek a mezőről,

Dél derül és rossz-felhős Észak.

Sivár nyár fűl s az egész falun

Bús kasza-ritmus s gaz virágok

Lehelletén szállong a szegény-szag.

Sírás sír a gyér búza-világból

Három tornyos, kis, halk falunkba.

Ez is világ és egész világ,

Holott úgy néz ház, ember, minden,

Mint ki az életet, jaj, megunta.

Seregszámlát tartnak a családok,

Fázón gondol mindenki télre

S megzsibbad minden alkonyaton

Mindenkiben itt a falunkban

Minden akárha-volt kis reménye.

Vannak, kik tán húszszor is izlelték

Íly csiklandós ízét a nyárnak:

Ezek a vén, komor boldogok,

Akik már e siralomvölgyben

Semmi boldog aratást nem várnak.

S kemény pásztor akad még, ki csördit

Átkosan pattogó ostorral

S földhöz vágja a vén kalapot

S esti harangnál köszöntőt mond

Kontóra rendelt savanyu borral.

De jönnek az estében az ifjak

Utálva, fáradtan és félve

S a kis faluból három torony,

Fehér-dermedten új csodáktól,

Szomoruan kérdez föl az Égre.