Új mythológia

Nagy szörny-anyádhoz hiába kiáltasz,

ki nem érti fájdalom-nyelvedet

s kivel élned, élned és halnod kell ma.

Ellene bizsegsz-é a testnek, melyben hús vagy?

mellyel egy vagy? Tudnád-e nem szeretni?

harcának gátja lenni, áruló,

beteg parány, kivágni-való?

(bár végül jaj mindig a beteg parányoké lesz a szó).

Nemzeteket láttam, hatalmas szörnyeket, küzdeni, óriás

testtel, s ez óriás testben mily fájó az emberi átom!

Taréjuk véresen ing még, levágott farkuk vonaglik

bús tartományokban, és feszülő, páncélos karjuk

vergődő kis nemzet-férgeket

szorít kegyetlen.

Várj és nézz! Már sok szörny harctere volt ez a föld

a mesés halgyíkoktól a veszedelmes istenekig

és a türelmetlen szektákon át, míg ezek eljöttek

s fölfaltak szektákat és isteneket.

Ők is meghalnak egyszer. Légy büszke, kis átom,

legkisebb s legnagyobb! alfa és ómega te,

minden szörnyek bölcsője s temetője.

Te bennük vagy, de ők is tebenned, ki szörnyeid

magadból alkotod s magadért. Széthullanak ők

de te maradsz, hulláikból építve jövőd

harcainak új s új fálánkszait.

Óh tennen halandó hadaid rabja - mert az Ember harcainak

egynapos hadai csupán e nemzetek - óh lelkes átom,

ki messzebb látsz a testnél, melynek átoma vagy!

Tűrj és nézz! Élj és halj ha kell! Pusztulj és maradj!

Légy hű és légy szabad! Gondolj a madarakra,

kik hívek a fához, mely fészküket adja,

s mégis kilátnak, kiszállnak a légi magasba!

Két hazában otthonosok: polgárai a fáknak

s együtt örök polgárai mind égnek és szabadságnak.