ÚJÉVI ÜDVÖZLET

Fogadd az újév első reggelén

E kézszorítást, régi jó barát!

Ez a kéz egyiké a tíz közűl,

Kik egykor oly vigan s gondatlanul

Látták az év intő fordúlatát,

S föl sem vevék az elkallott időt.

Ifjak valánk...! Emlékszel-é reá?

Nehány év csak... s régen volt az nagyon...

A szív nyomó érzése mondja ezt!

S többször megállt azóta a nap is,

Hogy nézze Gíbeonban a csatát...

Órák sulyát hordá a pillanat...

- Az ember most megvénül hirtelen!

Midőn feléd nyujtom ma jobbomat:

Eszembe jutnak a setét napok,

A dermedés halálos napjai. -

Minő a nyáj, ha veszti pásztorát

És szerte a kietlenen bolyong:

Olyak valánk! Egy hang se hallaték:

Rezgésbe hozni a holt levegőt,

És lüktetésbe a megállt eret.

Nem volt erő, mely köt, von, egybegyűjt,

Nem egy emelt újj, mely irányt jelöl. -

Családos, zord, képtelen napok!

- Te egy valál az elszántak közűl,

Kik legelébb láttatni mertek a

Muzsák oltárinál s szent berkein,

Ahol megszűnt az égő áldozat,

S rom, félelem, halál uralkodék. -

Kik tudva kelték a sulyos gyanút:

Hogy visszavárják a dalt, s lombosan

Ohajtják látni a fákat megint. -

Te, gyenge kis galyat szúrtál vala

A dúlt liget szenes földébe le,

S mig gondosan ápolgatá kezed:

Hited sugalta, hogy kihajt az ág; -

Dolgozva, híve nem csalatkozál!

Munkádra szép áldást adott az ég:

Tiz év alatt az oltvány nagyra nőtt,

S a terepély élőfa ágait

Virág, gyümölcs borítja gazdagon,

És lombja közt cseng a dal édesen. -

Virágozzék, érjen hosszú időt!

S ma, árnyain fogadd üdvözletem!!

Most nagy robaj, sietség, hajszolás

Van a sajtó- s iróélet körében;

Egymást ezer külön cél és irány,

Mint a keresztút, akként metszi át;

Nem látszik a személy mögött az ügy,

Sok hang miatt a szó nem érthető. -

Felőled aztalig tudjuk, hogy élsz!

Nem szónokolsz az utcák szegletén,

Utálod a cégért, a sípolást!

Munkálkodol csendben s láthatlanúl,

Szolgálod a müveltség szent ügyét,

Terjesztve: ami szép, hasznos, nemes,

Mi szívet, elmét von, javít, emel;

Kezedből a mag nem sziklára hull,

De jó földben, gazdag termést mutat.

... Látunk sokat, ki zuhatag gyanánt

Zajongva és dagályosan rohan,

Elnyomja a szót, mely lágy s emberibb;

S szétloccsanván az ugró szirtein:

Por- és köddé oszlatja fel magát.

Te zajtalan futsz, mint a mély folyam,

Mely csendesen tágitja a medert,

S virágba, zöldbe vonja a mezőt;

Ösmeréd-é, szerény, jutalmadat!?

Az nem csinált s olcsó kitüntetés,

De, mellyel e széles Magyarhaza

Derék polgárinál találkozol:

A közbecsülés... nagy szó! s díjad ez.

Haladj, haladj tovább is útadon!

Ez út igaz, nyilt; - férfinak való,

Ki cselfogást, mesterkedést kerűl,

S nem szórja el, mikép az itató

Jákób tevé, tarkázott vesszejét,

Hogy a juhok reá csudáljanak. -

- Mint volt, legyen jelszód: valódiság!

Lapod járjon be kunyhót, palotát,

Szegény s gazdag körűl végezze tisztét!

Meghozva mindennek, ami kell.

- Száraz kenyéren is sok érzi, hogy

Az ember nem csupán kenyérrel él! -

A leghomályosabb zugig vigye

Az ismeret s müveltség súgarit;

Az elhunyt ősöket mutassa fel,

Szóljon nemes, hős tetteik felől.

S minden sorából egy nagy gondolat

Nézzen reánk s értesse meg magát,

Miképen a jól-festett kép szeme

Megszűnés nélkül a nézőre néz.

S amely köszönti a vasárnapot,

Hasznos, vidám, szép ünneplést szerez:

Lapoddal a tiz év fordúlatát

Még sokszor ünnepeld! Isten veled!