UJJAK A SZAJNÁBAN

Ujjait mélyébe bemártja

Páris vagy az emberi Sors:

Piros, ón, zöld, korom és sárga,

Rettenetes, végtelen ujjak

És fölzokog a Szajna árja.

Benyúlnak a lelkünk mélyébe

Titkos, nagy ujjak, karmolók.

Medrünkben megborzongunk félve:

Rettenetes, végtelen ujjak

És fölsírunk a süket éjbe.

Egy hidon megállok: alattam

A megkinzott Szajna zokog,

Bennem pedig egyre vadabban

Rettenetes, végtelen ujjak

Karmolnak, mint ott lent, a habban.