ÜLTEM HIDEG SZOBÁKBAN...

Ültem hideg szobákban, könyvek homálya mellett.

A szürke kandallókban sipolva sírt a szél.

Álmodtam csókról, nőkről s másról. S zokognom kellett,

látva, hogy elkallódom, mint rozsdavert acél.

Gyűrődött bús ruhámat, mit nyűttek hosszú évek,

aztán csöndbe leráztam s rossz ágyra hullt e test.

Sovány kezeim fáztak s az éccakák jövének,

a szennyes, borús éjjek. S lenn táncolt Budapest.

Ma arcomon redőzik ruhámnak gyűrődése

s megrokkant szívvel álmom nem hagyom én el mégse!

Meám, te örök könyvem, te melegkarú álmom:

engedj a kandallóknak legszebbje mellé állnom,

amelynek lángja: véred, rostélya: forró ajkad

s márványa: mind a szépség, mi végigömlik rajtad.