UNALOM

Nem egyéb közöttünk a rágó unalom,

Mint egy erőszakkal reánk vetett álom.

Mindenfelé tekint; szüntelenül forog,

Ásítoz, hánykódik s lassan csak úgy morog.

Mint a lomha gyermek, szemeit dörzsöli,

S orrábul a piszkot vinnyogva körmöli.

Mindenhez hozzákap; de álmos, s csak eldül,

Soha nem tudja, ha fekszik, jár-é vagy ül.