ÜNNEP A DOMBON

(Agg maradék gyülemlett,

Hírmondói a valaha soknak,

A régi sasoknak,

Kik itt a Dombon várták

Lengyel határ felől

Ez napon a kigyúladt fáklyát,

Tán több, mint negyven éve.

Sziveket és sarukat

Reszketve és mormogva oldtak:

Libertás-zászló lobogott itt,

Midőn gyermekek voltak

S győzőn vert a verőfény

Ott fönt, a Domb merész tetőjén,

Hova roskatag lábbal

Most ünnepelni kéne menni,

Öregesen emlékezni.

Még a Domb aljáig sem érnek

S fönt fáklya gyúl és fáklya alszik

S bús, erős, ifju torkokból

Így veri le őket az ének:)

Utánunk ne jöjjön,

Egyszer aki látta,

Hogy ezen a Dombon

Mint gyúladt a fáklya.

Kik nagy lobbanásnak

Hamvadását látták,

Azok halálára

Oltunk most mi fáklyát.

Szép Libertás-zászlót

Kik óvni nem tudtak,

Most halón, sír szélén

Ünnepet hazudnak.

Ünnepetek nem kell,

Nem kell semmi emlék,

Mi mindent másképpen,

Kurucabban tennénk.

Ha Rákóczitoknak

Tiszte már nem vót itt,

Mért nem hoztatok volt

Egy különb Rákóczit?

Ha most a magyar Föld

Tele búval, gyásszal,

Mi jót csinálhattok

Egy vén búsulással?

Mi majd másként kezdjük,

Bizony másként kezdjük,

De nem az aggokkal

S túlélőkkel együtt.

Ez a siralmas Hon

Fog még kapni észbe.

De nem fog befúlni

Az emlékezésbe.

Lakodalom lesz még,

De azt mi csináljuk

S alkudó úrékat

Nem Majténynál várjuk.

Öregek Domb alján,

Fiatalok Dombon,

Öregek emléken

S fiatalok gondon.

De a gond megváltás

És irtó a példa

S ha a Ma bilincses,

De sohse lesz léha.

Mink megöregedni,

Hogyha karunk ráért,

Emlék-ünnepeknek

Nem fogunk okáért.

Vagy törünk, csinálunk,

Vagy nem lesz itt semmi,

De nem fogunk titkon,

Vénen ünnepelni.

A Domb még mindig szűz

S új ének az ének,

Most már a sor rajtunk,

Pusztuljatok, vének.

Öregek Domb alján,

Fiatalok Dombon,

Öregek emléken

S fiatalok gondon.