URAM!

Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,

Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,

Tán már nem is bús fájdalmam lobog,

Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.

Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,

Erény rongyán, bátorság mentebőrén,

Mégis mindent levetkezem, Uram,

S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.

Dús életemnek ifju vára omlott

Mohos magánnyá szépült és ma benne

Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig

Egy lánynak csókja mind liliom lenne.

Uram, ki küldtél büszke vár urának,

Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.

Szelíd remeteként az öregek

Szűk szíve odvas odujába bujjon.