Uramisten!

Uramisten, ki verset írsz,

különös verset, elbeszélőt, –

hallgasd e szót, e furcsa-kérőt,

mit egy szereplőd súg füledbe,

Uramisten, ki verset írsz!

Azért kell máma szólnom Hozzád,

mert éj van, a nap nem ragyog

és én oly kiváncsi vagyok

arra a titkolt folytatásra –

azért kell máma szólnom Hozzád.

Nem felejtem el sohasem,

megtanultam. A nóta régi:

te írtál engem, tudni, élni

szeretni, sírni, imádkozni, –

Nem felejtem el sohasem.

Velem Te bármit tenni bírsz!

Gyászmenet lesz, vagy fürge tánc,

ballada lesz-e, vagy románc

költeményednek folytatása?

Uramisten, ki verset írsz!