Üres órákban

Alkonytalan, homályos nappalok!

Hajnaltalan, világos éjszakák!

A fáradott perc lomhán andalog,

s a végtelen időbe olvad át.

Üres vagyok. Átfog a semmiség.

A szürke ég ködébe bámulok.

Farsangi éjek, fekete misék

lelkembe hintik hulló hamujok.

Üres szobákat látok szerteszét,

és hallgatom az elmúlás neszét.

Borús e zaj, rejtelmes és csodás,

nyögés, sikoly, vad ajtócsapkodás.

Távolban egy borfoltos asztal áll,

ott lakomázik a sötét halál.

S kisérteti gyászfüggönyök megett

egy megvetetlen ágy reám mered.

Érzem, nem alszom benne már soha...

Óh jaj, a lelkem ez üres szoba!