ÜRES SAROK A SZEKRÉNYBEN

Van már patyolat függönyöm

és haragosvörös lámpaernyőm.

Cserépkályhám, mályvaszinű,

amelyben ég a szén bizsergőn.

Van szekrényem is, ó, de jó.

Van benne foltos, tiszta holmi.

Ha belényulok, a kezem

szédülten elkezd tántorogni.

Fodrok helyett nagy, szomjas vágy,

piros álmok a mély sarokban,

amit üresen hagytam - és

reád gondoltam... Rád gondoltam.

Van egy hajtűm, te hagytad itt,

mindig rámnéz és ó, az is vár...

Van mindenem, van mindenem,

csak könnyem nincs már! Könnyem nincs már!