Üstökösuszállyal

Te mondtad Kiplinggel: ha meghalunk,

Rettentőn megnövünk!

Ha szertehullott földi börtönünk...

A sok belénkfojtott szépségcsíra

Kiszabadul,

Termőbb talajba hull,

És mind kihajt,

Ha majd a végtelenben alkonyul,

S ott hajnalodik majd.

És akkor könnyedén megyünk

A tűfokán is által,

És festünk, írunk üstökösuszállyal!

Ez lesz a toll!

És ez lesz az ecset!

Amit majd nem remegő földi kéz,

De túlvilági hatalom vezet.

Egyszer csak azon

Vesszük észre mi testvérek magunk,

Hogy kiválasztott művészek vagyunk,

Akiknek minden, minden sikerül, -

S csak a jó Isten a kritikusunk.

Nem zavar semmi se.

Akkor a szemünk könnyel lesz tele,

S megkérdjük a Te jó Kiplingedet:

Hogy így képzelte-e?