Uti emlék

Husz éves voltam, könnyü szívvel

Utaztam a Dunán.

Előttem járt-kelt, meg-megállott

Egy édes arczú lány.

Leült mellém és könnyü szerrel

Brátságot köténk.

Elmondta honnan jön, hová megy

(Mama nem ült közénk).

Szóba kerültek a poéták

És Heine dalai,

S észre se vettük, hogy szivünket

Hevíti valami.

De mikor incselkedni kezdett

Már Amor is velünk:

Hajü füttyentett, partra tett és

Aztán tovább repült.

Merengve néztem hosszasan még

A távozó után.

Lágy zsongás hangzott: »Soha többé!«

Szivemben s a Dunán.