V. ZSOLTÁR

Úr Isten, az én imádságom,

Kérlek, vegyed füleidben,

És hallgass meg kérésemben,

Én Istenem és én királyom,

Értsd meg mondásom.

Tekéntsed meg esedezésem,

És halld meg kiáltásomat,

Midőn hívlak, királyomat,

Meghallgatod én könyörgésem,

Bizonnyal hiszem.

Jó reggel meghallgatsz engemet,

Uram, még virradta előtt,

Idején az nap hogy följött,

Elődbe számlálom igyemet,

Várván kegyelmet.

Mert te egyedül vagy olly Isten,

Kinek az gonoszság nem kell,

És azki gonosz bűnben él,

Nem mehet hozzád semmiképpen,

Míg él vétekben.

Az kábák és az esztelenek

Nem állhatnak színed előtt,

Gyűlölsz minden gonosztevőt,

És tőled távul űzettetnek

Az illyetének.

Azkik csak hazugságot szólnak,

Szörnyen elveszted azokat,

És megátkozsz gyilkosokat,

Kik embert hamissan megcsalnak,

Mind megrontatnak.

Én pedig nagy jó reménséggel

Bémegyek szent templomodban,

És imádlak szent házadban,

Nagy jóvoltodért félelemmel

Szolgállak szívvel.

Vezérlj, Uram, igazságodban,

Ellenségimnek láttokra,

Kik igyekeznek káromra,

Oktass, hogy az te utaidban

Járhassak jobban.

Mert szájokban nincsen igaz szó,

Szívek teljes nyavalyával,

Ő nyelvek szól álnoksággal,

Torkok olly, mint az nyílt koporsó,

Hol nincs semmi jó.

Büntesd meg, Uram Isten, őket,

Tedd semmivé tanácsokat,

Rontsd el ő találmányokat,

Verd meg veled ellenkezőket,

Az pártütőket.

És hogy azok mind örüljenek,

Azkik bíznak csak tebenned,

És szívből szeretik neved,

Engedd, hogy vígan fölségednek

Énekeljenek.

Mert az igazat te megáldod

Te nagy irgalmasságoddal,

Környülveszed, mint paizzsal,

Minden gonosz ellen megtartod

És ótalmazod.