Vágy eltévedni

Én már unom azt, hogy azért szeressenek, mert én vagyok.

Más az én vágyam. Eltévedni éjszaka a sivatagban,

mint a mesében. Menni a sűrű sötétben,

egy kis fényjel után, benyitni egy házba,

hol lámpavilág ég s vígan lakomáznak.

Várni, amíg kínálnak, letelepedni

rakott asztalukhoz, étlen és szomjan,

csak mint kósza vándor, ismeretlen senki,

valaki, kinek a saruja csupa por.

Azután vigyázni, hogy nézi a gazda

lassan-evő szájam, gyorsan-ivó torkom

kortyait, a kezem, mozgó kezem árnyát

s megrendülő arcomat, oly jó szeretettel

gyönyörködve bennem, mint egy kutyában.