Vágy

Szeretnék úgy belédsimulni

Természet - mint egy falevél,

Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt,

Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.

Szeretnék úgy belédsimulni,

Mint egy elvesző árnyalat

Az alkony ezerszínű tengerén,

Szeretném fölszívni az árnyakat,

S magamat tőlük fölszívatni én.

Szeretnék úgy belédsimulni

Természet - mint egy lehelet,

Mint szél fuvalma, mely alig-alig

Borzolja fel az alvó vizeket,

Szeretnék úgy belédsimulni,

Mint egy tétova napsugár,

Mely jár az erdő sűrű rejtekén,

És nem keres és nem talál,

Szeretnék úgy belédsimulni

Természet - mint egy tűnő napsugár.

(S szeretném, ha mellettem elmenet,

Valaki szólna:

„Nézd, már itt az ősz,

Sárgulnak lassacskán a levelek.”

És nem ismerné meg a levelet.

És szeretném, ha rajtfelejtené

Valaki a szemét az alkonyégen,

S szólna: „ezerszínű az alkonyat,

Így láttuk ezt valaha, - vele - régen.”

És nem sejtené, hogy egy árnyalat

Az esti színek közt én vagyok éppen.

És szeretném, ha jönne valaki

Az erdő rejtekébe

És szólna, „nini, milyen különös:

A nap e mély homályban is ragyog.”

És nem tudná, hogy az is én vagyok.)

Szeretnék úgy hozzádsimulni

Természet - mint a vén moha

A fák északos oldalán,

S nem lenni hozzád hűtelen soha.

Szeretnék úgy belédsimulni,

Mint tücsök hangja holdas éjeken,

S szeretném, ha valaki elborongna

Rajtam, mint multból zengő éneken.

S szeretnék úgy vegyülni el beléd,

Természet - mint a síri por,

Mit ezeréves hantokról a szél

Nagy-messzi tengerpartokra sodor.

Ott játszana velem egy kisgyerek,

Kicsiny kezén futnék fel és alá,

S e port, mely egyensúlyát nem leli:

Egy percig egyensúlyban tartaná.