VÁGYAK TEMETÉSE

Elföldelem a szívem vágyait;

Ó! kopott és zenétlen temetések,

Züllött úrfiak züllött gyászpompája.

Ledűlnek nyirkos síri ágyba mind,

S én gyásztalan közönnyel tovább lépek,

Miért tünődnék értük visszafájva?

Üres fickók voltak, mihaszna társak,

A szívem vérét itták, és ha éj lett,

Duhajkodtak, hencegtek, fogadkoztak,

És ők is csak gyürötten keltek másnap,

Sóhajtoztak: hogy így-úgy, fáj az élet

Henyéltek, tespedtek, semmit se hoztak.

És őbelőlük sem lett semmi sem -

Az egyiket pedig soká szerettem,

Hazudta: ő az a táltos-királyfi,

Ki hipp-hopp, egyszer majd kiküzd nekem

Egy szép királylányt, hősi küzdelemben -

Becsapott ő is, elfáradtam várni.

És most már nincsen vágyam. - Hajnalonta,

Ha hazavet a robot, összetörve,

Nem ülök álmodozni, magam csalni.

Feleség, pénz, Páris, - sok drága gyolcsa

A létnek, tudom, már sohse kötöz be,

Sebaj, így is csak meg lehet majd halni.