Vagyok

Minden, mi bennem sötétlik, ragyog,

csak annyit hirdet fennen, hogy vagyok.

Hogy van egy fiú, aki homokvárat

épített hajdan kis kerti köröndön

és aki most már minden este fáradt,

ki éttermekben elül hangtalan

és nem látszik, hogy tébolyult szerelme

és gloriolás, könnyes anyja van.

Akit az élet cseppet sem marasztal,

reggel fölveri cserregve az óra,

korrektúrára vár a nyomda-asztal

és űzi hajsza, álom-borulás,

adás, tanulás, halk vér-csurranás

s gyötri párázó élet-panoráma:

Vadak az elhullt zsírjára tolúlnak,

élők a holtak sírjára borulnak, –

zsolozsma, gyász és hörgő harci lárma.

És delelő útban hazafelé

Istenverésben, szikkadt napverésben

forr fel zubogva tört agyveleje

s este kiskörű, zsongó lámpafénynél

ádáz sorsokat szeretne lebírni...

...Álmos fejét karjára fekteti

s szépeket akar írni.