[Vagyon egy oly tenger...]

Vagyon egy oly tenger ezen a világon,

Melynek feküvése van minden országon.

Bizonytalan ennek határa és partja,

Bátor bizonyosnak minden ember tartja.

Sok dúlás, zűrzavar keblébe rejtezett,

Benne a Sirtesek fogtak mintegy kezet.

Darabos kősziklák lappanganak nála,

Hova mint megannyi Atlas teste szálla.

A kegyetlen szelek rajta dühösködnek,

A habok egymásra mászva erőlködnek.

Eurus felette Zefirust kergeti,

Austert Boreás nyomja s fenyegeti.

A nagy gályák rajta szinte úgy sűlyednek,

Mint a csónakocskák, ha szelek erednek.

Sokan alig mennek itten egy keveset,

Mindjárt elmerűlnek (óh, siralmas eset).

Mások több ideig lebegnek felette,

De ha a szél magát nékik eresztette,

Csakugyan végtére ők is elmerűlnek,

A tenger vizének örvényébe dűlnek.

Ezen tenger nevét ha tudni akarod:

Az élet; s a vizét magad is zavarod.

Lakosok számával hogy magát győzheti,

Minden ország csupán ennek köszönheti.

Meddig tartson ennek széle és határa,

Annak soha senki végére nem jára.

Mint megannyi szélvész, a sok veszély ebben

A veszedelmekkel megrakott helyekben,

Melybe még valahány hajók verődtenek,

Ízre-porra törvén, eltemetődtenek.

Viaskodnak ezen a szelek egymással,

Öszvecsapnak, vínak szörnyű csikorgással.

Nincs ezen békesség, nincsen nyúgodalom,

Uralkodik benne a kín és fájdalom.

A szegényt, a királyt egyformán forgatja

Engesztelhetetlen kemény indúlatja.

Sokan még csak alig érkezhetnek erre

A nyomorúsággal megrakott tengerre,

Vitorlájok szélnek alig eresztetett,

Már akkor hajójok széjjel feszíttetett.

Mások eltőlthetnek számos esztendőket,

Míg a tenger hányja ide s tova őket.

Végre veszedelmes örvényre találnak,

Melybe keze közé esnek a halálnak.

Ily tengeren való hajókázásának

Vete véget, akit e sírba zárának.

- - - - - - - - vala ennek neve,

Ki is a tengeren immár elsűlyede,

Mert - - esztendők elfolyása alatt

Minden nyúgodalom nélkűl rajta szaladt.

Sok viszontagságot látott és szenvedett,

Mígnem végezetre partra verekedett.

A szelek gyakorta felkeltek ellene,

De megszabadítá azoktól istene,

Mivel hajójának a hit volt kormányja,

Aki ezzel bírhat, azt a szél nem bántja.

Édesatyja, aki előtte meghala,

- - - - - - - - - - - - - vala.

Édesanyja - - - - - - - - - - - -

Társánál számosabb napokat számlála.

- - - - - - - - az ő kedves párja,

Kinek megholt testét már most a sír zárja.

Amely kevés időt együtt élhetének,

Abban az egyesség remeki levének.

Galambi szelídség lakozott házokban,

A jámbor kegyesség járkált udvarokban.

Mindketten egy szívvel csak azon voltanak,

Hogy szűntelen az Úr útjában járjanak.

Akkor is, amidőn egymástól elváltak,

Az Úrban váltak el s tőle el nem álltak.

Vége van már csendes tengeri útjának,

Lakója a boldog mennyei hazának.

Elérte a partot, sőt reá is hágott,

Már többé nem szenved változandóságot.

Örűl, hogy bátor rá sok szél törekedett,

Mindazáltal hajótörést nem szenvedett.

Néktek pedig, kik még a titkos tengeren

Bizonytalanság közt vagytok sok ezeren,

Ímé, tanácsot ád, melyet kövessetek,

Hogy a partra ti is békével érjetek.

Az Úrnak félelme légyen vitorlátok,

A Jézust vezető csillagnak tartsátok,

Amerre e’ vezet, arra siessetek,

Így lesz aztán boldog útatok s végetek.