Valamit szólni kéne

Nagyon sokat kutattunk,

semmit se leltünk.

Reszket a lomb a szélben.

Reszket a lelkünk.

Úgy jött ez a hüvösség,

észre se vettem –

Hát hová is megyünk még

szomorú ketten?

Az alkonyati napfény

unott tréfákat űz ma,

réveteg mosolyában

csillan a fűzfa,

De már az útra este

borít ködöt

s csobogó álom sirdogál

a víz fölött.

A mult is elmosódik

mint ócska holmi...

Valamit tenni kéne.

Valamit szólni.