VÁNDORLEGÉNY

Hogyha üres az embernek

Zsebje: üres a has is.

Zsebem üres, ennélfogva

Üres az én hasam is.

Tennap ettem utójára,

Az igaz, hogy keveset,

No de semmi! van elég, ki

Én helyettem is evett.

S holnap ujra nap lesz, akkor

Ehetem majd... ha lesz mit.

Addig reménység-anyámnak

Szívom édes emleit.

Hasam üres, de helyette

Teli vannak szemeim,

Megtöltötték a hidegtől

Kiszorított könnyeim.

És ez jó, hogy ily hideg van,

Legalább sietnem kell,

S így a csárdát, mely még messze,

Szaporábban érem el.

Gyi, te fakó, gyi, te szürke,

Gyi, két lábam, fussatok!...

Milyen áldott két csikó ez,

Egyik sem kér abrakot.

Egyik fakó, másik szürke,

Mert nadrágom két darab,

Egyik szárát úgy toldottam

A másikhoz a minap.

Volt nekem jó új ruhám is,

Volt nekem szép uj ruhám;

De kimélni kell az újat...

Hogy ne kopjék, eladám.

S hogy kijátsszam a haramját,

Ki megállit, meglehet:

A legelső kocsmárosnak

Általadtam pénzemet.

Most amely’k zsivány nálam csak

Egy fillérre is akad,

Díjul annak én azonnal

Fizetek száz aranyat.

Nincs zsivány, de a helyett a

Szél kutatja zsebemet.

Szél barátom, ne kutyálkodj,

Megütöm a kezedet.

Tréfa, ami tréfa, de ez

Kriminális egy idő,

Összeesküdt ellenem ma

Szél, hidegség, hó, eső.

Az az egyetlen szerencsém,

Hogy mezítláb útazom,

Telemenne vízzel, sárral

A csizmám e rosz uton.

Gúnykacaj gyanánt süvöltöz

Fölöttem a fergeteg.

Hadd gunyoljon! rajta egykor

Én is jókat nevetek.

Ád az isten egy kis műhelyt,

Ád az isten majd nekem,

Benne lesz meleg kandallóm,

Feleségem, gyermekem...

Ott ha a szél, e cudar szél

Ablakomnál megjelen:

Olyat kacagok szemébe,

Hogy megpukkad mérgiben!