VÁRÁS A TAVASZ-KUNYHÓBAN

Gyep-trónján a Tavasz-kunyhónak,

Öreg csont, újra itt ülök.

Tágult szemekkel és nyugtalanul

Hevülök.

A Tavasz-kunyhó fala: álom.

Szőnyege: mult. Tetője: vágy.

S avarra vetve gúnyosan, puhán

Kész az ágy.

A Zavar, a Tavasz leánya,

Minden sarokból rám nevet

S bedúdolnak ős, trágár dalokat

A szelek.

Ez az a nász, amit igérnek

S amit soha meg nem kapunk.

»Holnap«, súgja a végső Tavasz is

S meghalunk.

De várok a Tavasz-kunyhóban

S a nász-vágy mindig tegnapi:

Elment örökre, vagy sohse jön el

Valaki.